Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

"Nemzeti álmok" az osztrák tévében


Legalább egy héten át reklámozta az osztrák kettes csatorna egy Magyarországról szóló műsorát, melynek már a beharangozása és a sorozat címe is ígéretesnek tűnt.

Emberek és hatalmak (Menschen & Mächte)

Ezen belül a múlt szerdai (szept. 26.) adás címe: Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától?(Nationale Träume - Ungarns Abschied von Europa?)


Az érdeklődést csak fokozni, felcsigázni kívánta az a rövid összefoglaló, mely szerint most aztán megtudhatjuk, hogy az egykori demokratikus reform éllovasból, hogyan jött létre az ország többsége által nyilvánvalóan (nyíltan) támogatott nemzeti populista, jobbkonzervatív kormány.

A műsor „kialakítása"(?) „szervezése" (Gestaltung): Andrea Morgenthaler und Paul Lendvai munkája.


Első gondolatom az volt, hogy végre (talán) választ kapok, miért és mitől ilyen erős a hazai nacionalizmus, egy olyan országban, melynek határai közel 100 éve változatlanok, és ahelyett, hogy azt bizonyítanák (mint a hasonló múltú osztrákok): minden sérelem, balsors és sorscsapás ellenére talpon maradtunk, és szorgalmas nép lévén egyre gyarapodunk, másról sem gondolkodnak és beszélnek, mint hiú ábrándokról, letűnt, eltűnt korok hamis dicsőségeinek felidézésről. Ezért a szemléletért és közhangulatért mennyire felelős a jelenlegi populista vezetés, mely remekül kihasználja ezt a „hazafias" érzelmet, és mennyire felelős érte az előző kormányzat, mely ezt a helyzetet (valójában) előidézte. Meggyőződésem ugyanis, hogy a 2010-es választáson a lakosság nem Orbánt és pártját kívánta az abszolút hatalomhoz juttatni, hanem a (nagy rivális) Gyurcsány nevével fémjelzett baloldali politikát akarta (keményen) megbüntetni. Reméltem, hogy erre ad majd valamiféle választ ez a dokumentumfilm, és mint pártatlan, kívülálló, a külföld számára is érthetővé teszi a hazai eseményeket. Beleértve, hogy a szélsőséges Jobbik miért és hogyan ért el a parlamenti választáson közel annyi szavazatot és mandátumot, mint az addigi kormányzó párt, az MSZP.

Második gondolatom azonban már kételyeket ébresztett az objektivitást illetően. Paul Lendvai megbántott ember. A jelenlegi hazai vezetés valósággal „meghurcolta". Lendvai 2010-ben írt egy könyvet az elmúlt húsz év Magyarországáról, amiben a napjainkra kialakult politikai helyzetet ostorozta. Ezt Budapest nem tudta elviselni. A német nyelvterület városaiban Lendvai könyvbemutatóit rendre megzavarták Orbán-párti emigránsok. Ráadásul a kormánypárti hetilap (Heti Válasz) alaptalan, lejárató rágalomhadjáratba kezdett a könyv szerzője ellen. Nevetséges belemagyarázásokkal próbálták odahaza hiteltelenné tenni. Könyvét a hivatalos Magyarország bírálta, miközben az még magyarul meg sem jelent. Szóval, a szovjet időkre emlékeztető módszerek kezdték a hazai közhangulatot eluralni. Ezek az előzmények még inkább kíváncsivá tettek, hogy a filmet megnézzem.

A film nagyon jól kezdődik, úgy, ahogy azt elvártam és elképzeltem: mi lehet az oka ennek az óriási nacionalizmusnak, a Nagy-Magyarország kultusznak. Persze választ nem kaptam, de legalább a megszólalók (Jobbik szimpatizánsok: taxisofőr, könyvkereskedő, stb.) elmagyarázták hogyan, mit és miért gondolják úgy, ahogy gondolják. Még az is érthető volt, ahogy Orbán régebbi és újabb beszédeiből idéztek, részleteket vágtak be. Hosszabb részletet mutattak az idén március 15.-i Orbán beszédből, melyben politikája és egyben a magyarság védelmében az EU-t támadta.

Majd Ungváry Rudolf példákkal fejtette ki a hazai állapotokat, miszerint, aki nem követi a kormánypárti irányvonalat, azt könnyen hazaárulónak, „idegenszívű"-nek bélyegzik meg, és ha pedig mindez külföldön történik, akkor az illetőt egyenesen ellenségnek tekintik.

Schiff András is megszólalt, és elmondta, hogy hazaárulónak, és „persona non grata"-nak nyilvánították Magyarországon, ergo antiszemitizmus van, hiszen (Bayer Zsoltra célozva) a fejét követelték. Ezért (amíg ez a kormány van) többet szülőföldjén nem lép fel.

Aztán jött Gyurcsány Ferenc, aki természetesen Orbán hibáit sorolta. Majd 20 másodpercig (!) Martonyi külügyminiszter volt látható, aki az új alkotmány azon részeit emelte ki, amik a magyaroknak fontosak, viszont az EU (nem létező) alkotmányából hiányzik, pl. a kereszténységre vagy a családra, a házasságra való utalások. Majd képek a Hősök, királyok, szentek című kiállításról, mely a kommentátor szerint állami megrendelésre készült az új alkotmány népszerűsítése érdekében. A mindig mosolygós Váradi Júlia pedig német nyelven oly sokadszor mesélte el ugyanazt, a média, ezen belül a Klubrádió helyzetét, valamint az öncenzúra működését.

Ungváry Rudolf próbálta megválaszolni a mára kialakult helyzet eredetét, gyökerét. Szerinte 1957. május elsejéje mutatta meg az ország népének mentalitását. Az 1956. októberi forradalom leverése után alig fél évvel 100 ezres tömeg éltette a Moszkva által kijelölt Kádár Jánost. A nép beletörődött a kialakult helyzetbe és ettől kezdve mindenki a saját boldogulását helyezte előtérbe, habár tudta, hogy rossz a rendszer, azzal nem ért egyet. Ungváry szerint most is valami hasonló van, amikor a lakosság elfordult a politikától és a saját életét, a megélhetést helyezte előtérbe, amit a jelenlegi hatalom nagyon jól ki is használ.

Iványi Gábor lelkész a szociális problémákra hívta fel a figyelmet. Budapesten 50 ezer hajléktalan van, az új rendeletek, törvények, jogszabályok nem segítik ezeket az embereket, sőt, büntetik őket. Méghozzá olyan tételekkel, amik megfizethetetlenek, és csak elzárással lehet kiváltani. Ezért a rendelkezések egyértelműen embertelenek és emberiesség ellenesek. Mellesleg Iványi vallási közösségét sem tekinti az új alkotmány egyháznak.

Bauer Tamás, mint valami vészjósló az EU tagság végéről beszélt. Közben a kommentátor elmondta, hogy két EU-s jogi eljárás is folyik Magyarország ellen: az igazságszolgáltatás (bírói függetlenség) és az adatvédelem nem megfelelő gyakorlata miatt

Majd megint Martonyi 10 másodperces(!) magyarázata következett, miszerint kormánya mindent megtesz, hogy az EU-val és az IMF-fel a megállapodás létrejöjjön.

A polgárjogi harcosnak titulált Ungváry Rudolf szerint, ha már EU, és külföld, mely bírálja a hazai vezetést, akkor le kéne állnia a nemzetközi baloldalnak az idáig folytatott gyakorlatával, és a bíráló szerepét átadni a parlamentáris, demokratikus európai jobboldalnak, akik pl. Adenauer eszmeiségét kérnék számon a jelenlegi hazai kurzuson.

Dopeman nevű rap-énekes is az elkeseredettségről beszélt, amire egy szó van: szar, de ő nem fél ezt nyiltan kimondani. Ellentétben a megszólaltatottak többségével, akik elsősorban saját egzisztenciájuk miatt félnek, illetve féltik a demokráciát.

A film elején már megismert Jobbik-os taxisofőr 70 éves, nyugdíjas, de a havi 250 eurós nyugdíjából a közüzemi díjakat sem tudja kifizetni, ezért kell még mindig dolgoznia.

Majd a dokumentumfilm legvégén megint megszólal Bauer Tamás, aki szerint abszolút kilátástalan a helyzet, elsősorban a gazdasági, minek (fő) okaként említette, hogy a vezető pozíciókban kivétel nélkül fideszesek vannak, és sorolni kezdte azokat a fontos állami tisztségeket, amelyeket egy szűk társaság, egykori egyetemi kollégisták töltenek be, azaz a jelenlegi hatalom birtokosai. Bauer szerint az egész hazai politikai elit elveszítette hitelességét az elmúlt húsz esztendőben. A lengyelek, a csehek, sőt még a románok is jobban teljesítettek ez idő alatt. Sehol sem rosszabbodott úgy és annyira a politikai és gazdasági helyzet, mint Magyarországon. - volt a dokumentumfilm baueri zárszava.

Első benyomások

A film igaz, és jól mutatja be mindenekelőtt a szociális problémákat, melyből a nacionalizmus táplálkozik kishazánkban. Ugyanakkor érthetetlen volt számomra Gyurcsány megszólaltatása, aki - érthető módon - Orbánt bírálta, ahelyett, hogy megtudhattuk volna tőle, hogy hol hibázott ő és akkori pártja, ami végül is nagy riválisát segítette az abszolút hatalomba. Aztán hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a baloldal vezető erejének, az MSZP-nek, a választási vereség után hátat fordított egykori miniszterelnök minipártja (DK), ill. annak szimpatizánsai domináltak e filmben. Ez - véleményem szerint - hiba volt. Főleg, hogy ezt az osztrák átlagnéző nem tudta, nem tudhatta. Igaz, olyan késői időpontban vetítették (szerda, tehát munkanap, este féltizenegykor), amikor a munkába járók nagy része már nyugovóra tért. Valószínűleg az osztrák közszolgálati, és nem állami tv, mint azt a hazai kormánypárti, központi média sugallja, épp azért döntött e késői időpont mellett, mert ez a téma a lakosság többségét (eleve) nem érdekli. A dokumentumfilm tényeket, megtörtént eseteket, eseményeket ismertetett, pl. Orbán beszédeiből idézett, és az országra jellemző szociális problémákat mutatta be. A hazai viszonyok után érdeklődőkben, pláne azok ismerőiben azonban a hazai közéletből ismert politikai arcok, személyek felsorakoztatása nem segített az összkép és összbenyomás egyértelmű objektív megítéléséhez.

A reakciók, utójáték

A dokumentumfilm bemutatását követően (éjjel, 23:30-tól) stúdióbeszélgetés volt az osztrák kettes csatornán (ORF2). A meghívottak:

Ungváry Rudolf és Váradi Júlia - mindketten a filmben is megszólalnak

Két németajkú:

Stefan Ottrubay - egy magyar érdekeltségű osztrák, az Esterházy birtokok kezelője, kinek családjának magyarországi érdekeltsége is van, az etyeki borászat.

Hans Kaiser - a Konrad Adenauer Alapítvány korábbi budapesti vezetője, német kereszténydemokrata (CDU) politikus,

Paul Lendvai - a film "ötletgazdája"

Prőhle Gergely -  helyettes külügyi államtitkár, a budapesti kormány képviseletében

Renata Schmidtkunz - műsorvezető

A magyarországi hivatalos hozzáállást nagyon jól jellemezte az elsőként hozzászóló Prőhle Gergely pökhendi megjegyzése, mi szerint az osztrák állami tévé jobban is felhasználhatná az adófizetők pénzét, mint egy ilyen "propagandafilm" megrendelésére. A műsorvezető hölgy azonnal rászólt az államtitkárra, hogy ne minősítsen. Mégis, érezhető megdöbbenés és csodálkozás, no meg egy kis „bajusz alatti" mosoly követte Prőhle kijelentést, amivel igencsak elárulta az Orbán-kormány képviselője, hogy mennyire mások az értékrendek Magyarországon, mint az EU más tagországaiban, pl. Ausztriában, ahol a közszolgálatiság jegyében sokféle és fajta műsorok készülnek és jelen(het)nek meg. Különben is a késő esti adásidő eleve jelezte e dokumentumfilm helyét az osztrák tv műsorpolitikájában. Láthatólag, Prőhle nem érzékelte, hogy (szerencsétlen) megnyilvánulásával elárulta az általa képviselt hatalom mentalitását, mely nem tűri el a kritikát. Az államtitkár csak később kapcsolt, és attól kezdve visszafogottabban nyilatkozott. Ő is felhozta a film egyoldalúságát, a megszólalók egy részének hovatartozási (DK) körét. Paul Lendvai azonnal elismerte, hogy valóban nem volt szerencsés a megszólalók kiválasztása. Mentségére hozta fel, hogy a dokumentumfilm német összeállítójának (Andrea Morgenthaler) volt döntő szava, Lendvai csak anyagot gyűjtött, ajánlásokat tett, és a megszólaltatottak felkutatásában volt szerepe. Elárulta, hogy szerette volna Orbán Viktort is megszólaltatni, azonban a miniszterelnök titkársága még válaszra sem tartotta érdemesnek, pedig, levelet írt, e-mailt küldött és többször telefonált ez ügyben Budapestre. Végül bele kellett törődniük, hogy Orbán régebbi nyilatkozataiból, beszédeiből készítsenek egy összeállítást. Magyarul, visszafelé sült el az a hazai felfogás, mi szerint Lendvai a kormánypárt szerint „hazaáruló", „ávós", (lásd Heti Válasz lejárató kampánya) ezért neki a magyar miniszterelnök nem ad interjút.

Lendvai szeretett volna egy bírót is megszólaltatni, de nem talált olyant, aki a nyilvános szereplést vállalta volna.

Prőhle kikelt a magyarországi antiszemitizmus hamis bemutatása miatt is. Schiff András megszólaltatását nem tartotta korrektnek és jellemzőnek, mivel a művész nem nevezte meg, ki nyilvántotta őt hazaárulónak vagy persona non grata-nak. Az állam vagy Orbán Viktor biztos nem. Mire Lendvai elmondta a nézőknek, hogy a világhírű zongoraművészt egy országos napilapban fenyegették meg, azzal, hogy már a fehérterror idején (1919-20) élve el kellett volna ásni az orgoványi erdőben, mint a többi zsidót. Ez a publicisztika a kormányhoz közelálló napilapban jelent meg, méghozzá az 5. számú Fidesz pártkönyv tulajdonosának tollából, aki egyben szervezője volt a „Nem leszünk gyarmat" jelszavú Orbán-párti és EU-ellenes tömegtüntetésnek. Az államtitkár erre nem reagált. Váradi Júlia és Ungváry Rudolf csak azt ismételgették, amit a filmben is mondtak. Annyi újdonság volt, hogy Várady és Prőhle egyszer csak elkezdtek tegeződni és per Julinak és Gergelynek szólították egymást. Ettől kezdve a további beszélgetés kissé komolytalanná vált, hiszen a két (filmbeli) ellenfél, mint (a mindennapi életben) régi ismerősök bájcsevegtek, ami sokat rontott a dokumentumfilm addigi hatásán, és a hazai helyzet bemutatásán.

A két németajkú is bírált, de nem a kormányt, hanem a helyzetet, a magyarországi viszonyokat. Különösen a "szellemi hatalom" Budapestre koncentrálódását. Ez egy speciális magyar sajátosság és mentalitás: minden a fővárosban dől el, minden oda összpontosul. Ez a hatalomkoncentrálás a lakosság számára (szinte) természetes. Stefan Ottrubay mondta, hogy jól ismeri az osztrák határ menti magyar városok működését. Szinte semmit nem képesek maguk csinálni, elintézni, mindenben a „központ", Budapest véleményét és hozzájárulását kérik, várják el, ellentétben Ausztriával, ahol tartományi szinten van a döntéshozás, döntéshozatal.

Lendvai többször is említette Prőhle-re nézve, hogy ez a stúdióbeszélgetés, ezzel a meghívott gárdával a Magyar Televízióban a jelenlegi kormány alatt nem jöhetne létre. Prőhle nem mondott ellent, és nem hívta meg a részt vevőket egy hasonló budapesti beszélgetésre.

Másnap (szept.27.) aztán megszólalt a hivatalos Magyarország. Prőhle úgy beszélt a hírtv-ben, mintha az előző este nem is lett volna Bécsben, és a magyar lakosság amúgy sem értesül, a dokumentumfilmben, ill. a bécsi stúdióban elhangzottakról. Számomra ez a kádári időkre emlékeztetett, amikor ugyancsak olyan (Magyarországon be nem mutatott) filmekről beszélgettek pártemberek (élükön Nemeskürthy Istvánnal) a televízióban és vitatkoztak kulturális beszélgetéseken és fórumokon, amit az ország lakossága nem látott, és amiről fogalmuk sem volt. Nagyon várom, hogy valamelyik magyarországi tévé csatorna levetítse ezt a vitatott dokumentumfilmet, hogy a nézők maguk döntsék el, hogy a látottakkal egyetértenek vagy sem. Ennek hiányában tényleg a hidegháború évei jutnak az ember eszébe, amikor a hatalom mindentől félt, ami a fennálló kormányzati rendszert bírálta. Különösen a külföldi rádióadók és magyar nyelvű újságok voltak a céltáblák. Ezt a félelmen alapuló gondolkodást támasztotta alá a bécsi magyar nagykövet minapi (szept.28.)  „tiltakozó" levele is, miközben a budapesti kormány képtelen észrevenni, hogy a Szabadvilág szemében a magyarországi demokráciát sokkal jobban lejáratja az ilyen fajta hivatalos "tiltakozás", mint maga ez a Lendvai féle dokumentumfilm.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 57
Tegnapi: 55
Heti: 415
Havi: 415
Össz.: 351 326

Látogatottság növelés
Oldal: "Nemzeti álmok" az osztrák tévében: Paul Lendvai filmjéről
Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész! - © 2008 - 2021 - olvass-nezz-lass.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »