Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

2014.04.10.  A SZERKESZTŐ HATÁROZATLAN IDEJŰ SZABADSÁGOT VESZ KI!

Andrassew Iván cikkei egymás után: számomra érdekese, most így együtt visszaolvasni őket:

Megérdemled.

Megérdemled. Nem láttalak a Hősök terén, amikor napokig demonstráltak a rettenetes melegben azok, akiktől elvették a rokkant-járandóságukat.Vihettél volna nekik egy palack vizet. Nem láttalak azon a tüntetésen, ahol azok tiltakoztak, akiktől elvették a nyugdíj-megtakarításukat. Ezren, ha voltunk a 300 ezerből. Nem láttalak ott, ahol azért pörlekedtünk, mert elkobozták a tűzoltók és a fegyveresek szerzett jogait. Pedig valaha tűzoltónak álmodtad magad. De aztán gyávácskának bizonyultál. Talán ez volt az első jel.

http://tinyurl.com/mxs2242

Jó magasról

Orbán lenéz. Nem csak rám, hanem engem. A megállóban, jó magasról, hogy ne tudjak neki bajuszt festeni.

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Állam, vagy mifene

Nagyon fura, ahogy szinte a választásra időzítve aljasul le az állam. Meglepő, mert ilyenkor alighanem a világ demokráciát játszó nemzetének letéteményesei inkább arra törekszenek, hogy az állam tiszteletre méltó legyen. Mert akkor az irányítói is azok, és érdemes újraválasztani őket.

Hogyan fordulhat elő, hogy a pedagógusokra és a gyerekekre rákényszerített központ kicseréli egy szerződés első oldalát, hogy annak alapján “jogosan” adjon csekélyebb juttatást a pedagógusoknak? A dolog kiderül, és Hoffmann Rózsa - aki az etika tanítását beleerőltette a tanmenetbe - még mindig államtitkár vagy mifene. Mert nincs se becsület, se méltóság.

http://tinyurl.com/kwwb4m7

A megtiszteltetés hiánya

Az év kérdése – már csak volt - az interneten: "Biztosan nem figyeltem eléggé a híreket, ezért kérdezem: tudja valaki, hogy mikor lesz a miniszterelnöki vita, és melyik tv mikor közvetíti? =-O" (Aszalós Sándortól loptam.)

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Orbán FIFA-elnök lesz?

Új trükköt vet be a Fidesz a kampányban. Megjegyzem: zseniális.

Elkezdték annak híresztelését, miszerint megállapodás született az ellenzési erők főparancsnokságán: Bajnai Gordon nem a parlamentbe megy képviselőnek, hanem az EU-ba. Ez a trükk arról szól, hogy mindazok, akik eddig Bajnai iránti nagyrabecsülésből készültek szavazni menni, legyintsenek egyet, és maradjanak otthon.

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Pót

Nem illik más nevével viccelődni, de nem is vicces: a barátom fölhívott Amerikából, hogy tudom-e, mit jelent magyarul Zuschlag neve.

Nem tudtam persze. Erre azt kérdezte, van-e nálunk arról törvény, hogy az, aki bűnt követ el, nem vehet olyasmiben részt, aminek következtében a bűn neki hasznot hoz.

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Ha aljas lennék

Van itt egy fura jelenség, vagyis nem is egy, persze. A kormány és a Fidesz azzal jön, hogy ne csináljunk kampánycirkuszt az ukrajnai állapotokból, mert az méltatlan lenne. Közben a kormányhoz legközelebb álló erők olyasmit engednek meg maguknak, amit Torgyán óta nem tapasztaltunk. (Ő volt az, aki a jugoszláv háború idején elkezdett a Vajdaság vsszafoglalásáról hadoválni.)

Most az történik,hogy az Orbánhoz legközelebb álló ECHO TV-ben ilyesmik hallhatók:

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Az ember ember?

Gyurcsány Ferenc elsutyorogta egy zártkörű találkozón, hogy ha pártja bejut a parlamentbe, akkor kiáll olyan emberi jogokért, mint a melegek jogai. Ezt se a nyilvánosságnak szánta, de Hosszúfül megint ott volt.

Csak jelzem: Gyurcsány eddig is kiállt: jómagam vonultam már vele együtt melegfelvonuláson.

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Életszerű

Szombaton reggel arra ébredtem, hogy jött egy üzenet a lányomtól:”Az ukrajnai ellenzék elfoglalta a Rivnei atomerőművet.” Az Oroszország hangja rádió (http://hungarian.ruvr.ru) arról számolt be, hogy “Ma reggel a "békés tüntetők" stratégiai objektumot foglaltak el - atomerőművet a Kuznyecovsyk városban. Az erőmű megrohamozása után, az aktivisták elfoglalták az adminisztratív blokkokat, felgyújtották a levéltárat és a fő szervert. Most ellenőrzésük alatt tartják a terület fő energiaforrását, de nem tudják, mit kezdjenek vele.”

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Egy csodamasina hiánya

A kifőzdében, ahova ebédelni járok, úgy délután egykor kezdődik a politikai vitakör. (Tagjai a kocsmából kinézettek, akik vallási okok miatt nem isznak alkoholt. Azt vallják, hogy többet árt, mint használ. De málnát se ihatnak, mert abban a cukor nevű drog van, amit kerülniük kell. Hova menjenek beszélgetni azok, akik cukorbetegek, agyműtöttek, pélpanaszkodók, szomorúmájúak vagy éppen az alkoholra allergiásak - ami ritka, de rendkívül kínos betegség egy olyan országban, ahol inni becsületbeli kötelesség?)

http://tinyurl.com/kwwb4m7

Andrassew Iván

Újabb bizonyíték

Ma ismét meggyőződhettem arról, hogy Magyarország jobban teljesít. Elmentem a rendelőbe, mert tegnap óta fáj a fülem. Azt mondja a kedves hölgy, aki a sorszámot osztogatja, hogy nem ereszthet föl a fülészetre, mert betelt a létszám. Mondom erre, hogy de hiszen még két és fél óra van a rendelési időből. De hogy az úgy van, hogy az OEP limitálja a megvizsgálható betegek számát. Vagyis: mondjuk naponta ötvenet fogadhatnak az orvosok, annyit fizet az állam, aztán annyi. A többi mászkáljon a fájdalomtól ordítva az utcán vagy dögöljön meg otthon. (Ezt nem a kisasszony mondta, hanem én neki.)
Megpróbált segíteni. Mert mondtam, hogy azért sürgős, mert a jövő héten megyek kemózni, és jó addigra a gyulladásokat eltüntetni. Telefonálgatott, de nem vette föl senki.
Még jó, hogy Orbán szerint rendbe rakták az egészségügyet és a betegek már biztonságban vannak. És az ország ennyi áldozat mellett is egyre jobban teljesít. Érdekes, hogy az elején nem gondoltam, hogy engem is le tudnak rúgni az út széléről. Mert ez, hogy "betelt a keret" nem más, mint lerúgás. (Bár az kicsit súlyosabb volt, amikor agydaganat-CT-re fél évre kaptam időpontot.)
Menj el szavazni, és hagyd az út szélén Orbánt!
Azt üzenem Orbánnak, hogy most nem átkozom meg, mert kegyes hangulatomban vagyok, de ha a gyerekemmel álltam volna ott, akkor megtenném.

Andrassew Ivánál

"Legalább néha eszedbe jutott, hogy megérdemled a sorsodat?"

Megérdemled
Nem láttalak a Hősök terén, amikor napokig demonstráltak a rettenetes melegben azok, akiktől elvették a rokkant-járandóságukat. Vihettél volna nekik egy palack vizet.
Nem láttalak azon a tüntetésen, ahol azok tiltakoztak, akiktől elvették a nyugdíj-megtakarításukat. Ezren, ha voltunk a 300 ezerből. Nem láttalak ott, ahol azért pörlekedtünk, mert elkobozták a tűzoltók és a fegyveresek szerzett jogait. Pedig valaha tűzoltónak álmodtad magad. De aztán gyávácskának bizonyultál. Talán ez volt az első jel.
Nem tiltakoztál, amikor kitalálták, hogy náci szerzők műveivel rontják meg a gyerekeinket. Meg azzal, hogy egy gonosz hatalom erkölcstanát kell majd tanulniuk. Mert a gyerekeidet is odaveted a hatalomnak, annyira gyáva vagy.
Nem álltál ki a tanárok mellett, akiket úgy államosítottak, mint a birkákat. Otthon hümmögtél, amikor kiderült, hogy senki nem kíváncsi arra, hogy akarsz-e atomerőművet, stadionokat annyi pénzért, amennyit elképzelni se tudsz. Egy szavad se volt, amikor a barátod apját láttad zokogni, mert

elvették a földjét, amiről az állatait etette, hogy ezután kevély emberek szipolyozzák róla a hasznot. Kussoltál, amikor sunyi módon vitték az Alkotmányt, és odalett köztársaságod. Magzatpózban kussoltál az ágyadban, amikor kirugdosták a barátaidat.
És mekkorát hallgattál, amikor bezárt a trafik, amelyikben már gyerekkorodban is sósborszeszes cukorkát és színészképeket vásároltál, aztán meg szálanként, hitelre a cigit! És két nap után besunnyogtál az immár “nemzeti” drogboltba!
Nem mertél elmenni gyűlésekre, mert attól tartottál, hogy lekameráznak. És még magyaráztad is: nem magadat, hanem a gyerekedet félted. Nem mertél ordítani, amikor a fiad meg az unokád fölszállt a gépre, hogy örökre elmenjen innen. Egy vécében zokogtál a repülőtéren.
Hogyan lettél ilyen ember?
Legalább néha eszedbe jutott, hogy megérdemled a sorsodat? Sőt: még négy évet ebből a hatalomból! Bár mi a negyvenig is jól elvagyunk jogfosztottan. Ez a mi hazafiságunk: jól ellenni.Megérdemled, ha Orbán Viktor marad. Mert még szavazni is tunya és gyáva vagy. Mert ugye minek az, és különben is: hátha fölírnak.
Kár érted.
Andrassew Iván

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Hiába figyelmeztettem a világ vezető politikusait: Fico találkozott Orbánnal és máris bukott.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Ki győz a kisalfold.hu április 1-i szavazásán?

Ön kire szavazna, ha ma lennének a választások?

http://tinyurl.com/n8uzg2r

Andrassew Iván

Sokan voltunk, de most szólok, hogy nem elegen. Tegnap azt láttam, hogy az úgynevezett békemenetben egyáltalán nincsenek fiatalok. Ma az Opera előtt sem voltak. Talán szólni kellene a gyerekeknek, hogy menjenek el szavazni. És legalább ne a Jobbikra.
A beszédek nem tetszettek - bár egy ideig nem tudtam figyelni, mert egy német-francia televíziónak beszéltem a sajtószabadság állapotáról. (Nincs.)
Az úgy nem megy, hogy kijövök a tömegből az utolsó naggyűlés után, és nem emlékszem olyan mondatra, amelyik tematizálná a következő hetet.
Ez így kevés.
Ezt nem azért írtam ide, mert nem hiszek abban, hogy még lehet győzni. Lehet, de nem így.
Hajrá! Esetleg hurrá!

Andrassew Iván

Majtényi László alapos jóslata: "A választások előtt három nappal meglesz Attila sírja is."

Jó magasról

Orbán lenéz. Nem csak rám, hanem engem. A megállóban, jó magasról, hogy ne tudjak neki bajuszt festeni. Lenéz, mert azt gondolja, annyira primitív vagyok, hogy azt se tudom, hogy ő a miniszterelnök. Neki azt bizonyítani kell, hatalmas arccal, sőt arcképes igazolványon. Bár milyen igazolvány az, amelyiken nincs ott a neve? Amerikából 25 év után hazatért barátom pár napja az utcán rákérdezett, hogy ki ez a bohócarcú. Megmondtam, és majdnem beájult azzal, hogy Orbán egy jóképű, cuki kis forradalmár volt. (A barátom kicsit meleg.)

http://tinyurl.com/qfxo4g7

Andrassew Iván

Mai kérdés: Lehetséges az, hogy több száz milliárdos áfacsalások hasznából nem részesülnek a pártok és a politikai osztály vezérei?

http://tinyurl.com/kjqsbqz

Andrassew Iván

Órák óta ádáz tekintettel lesem a telefonomat. Hogy jön-e végre a békemenetre hívó esemes.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Figyeljétek meg, hogy lesz, aki lobogót bont erre az életveszélyes baromságra. (Amúgy személyes meggyőződésem, hogy Putyin belengette Kárpátalját Orbánnak, paksozás közben.)

Magyarország is kapna Ukrajna felosztásából

„Minden ember speciális módon hülye.” (Müller Péter)

Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz parlament alelnöke felosztaná Ukrajnát Magyarország, Lengyelország és Románia között.

http://tinyurl.com/kn2ucmf

Andrassew Iván

Állam, vagy mifene
"Az ügyészség úgy viselkedik, mint a lyukas óvszerszéria: naponta termékenyíti titkos információkkal a médiát. A barátit, persze."

Állam, vagy mifene

Nagyon fura, ahogy szinte a választásra időzítve aljasul le az állam. Meglepő, mert ilyenkor alighanem a világ demokráciát játszó nemzeteinek letéteményesei inkább arra törekszenek, hogy az állam tiszteletre méltó legyen. Mert akkor az irányítói is azok, és érdemes újraválasztani őket.

http://tinyurl.com/mcvessl

Demokratikus Polgári Ellenzékbejegyzést írtAndrassew Iván

A szerző ismeretlen........

Eörsi László

25 minutes ago near Budapest

Nemzeti Dal

Talpra magyar, hí az urna!

Meg ne válaszd Viktort újra!

Kibírsz vele még négy évet?

Ez a kérdés! Válassz, kérlek!

Mi magyarok annyi mindent elcseszünk,

Elveszünk, ha nem maradt egy csepp eszünk!

Alkotmányunk véres kardja

Hajszálon függ, rozsda marja.

 

Nevet rajtunk Európa:

"Lázadj már, te idióta!"

A magyarok szégyene, hogy kertelünk,

Felkelünk, de odacsapni nem merünk!

Nincsen jövőnk, csúf a múltunk,

Jelenünkből nem tanultunk!

Sírunk, hogy a sors lecsap ránk,

Nem hogy inkább észbe kapnánk!

A magyarok kedvelik a bánatot,

Állnak, mint a vágóhídi állatok.

Fényesebb a lánc a kardnál,

Fegyvert fogni mér' akarnál?

Fogjál inkább papírt-tollat,

 

Valljad be az adót holnap!

A magyarok jámborsága végtelen,

Képtelen ezt felfogni az értelem.

Gazdaságunk büszke gálya,

Nyugdíjpénzünk elment rája!

Lyukas csónak nem gyorsnaszád,

Lapát helyett fogjunk kaszát!

A magyarok istenére, mit teszünk,

Kik leszünk, ha hullámsírban itt veszünk?

A magyar név megint szégyen,

 

Nem mutat jól nagy mellényen!

Méghogy e nép vitéz, bátor?

Mit keres itt a diktátor?

A magyarok istenére, mit várunk,

Kit ámítunk azzal, hogy mi diktálunk?

Száz trafiknak egy a vége,

Megy a Lázár bal zsebébe!

Jobbfelől a Közgép tömi:

Ettől szép a rablórömi!

A magyar nép önérzete szép dolog,

CBA-val jobban megy a mélytorok.

Orosz testvér, orosz atom,

Levizsgáztunk pribék szakon!

Büszke ránk az elvtárs, Putyin:

Soha nem nyert ennyit mutyin!

Jövőnk múltján ötágú a szégyenfolt,

Vörösebb a vérnarancs már régen volt!

Hol sírjaink egykor állnak,

Nyugodt földet nem találnak.

Verejték lesz ott a harmat,

Ez a sorsa a magyarnak!

Mi magyarok, áprilisban választunk,

Elűzzük a rablókat, vagy rábasztunk!

Andrassew Iván

Vaksötét

Mentünk hazafelé az éj szakában Putajjal a helyi érdekű vasúton, és azt láttuk, hogy két ember erősen püföli egymást. Nem volt halálos verekedés, csak ronda és szánalmas. Két öreg. Ráadásul valami nő miatt.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

A megtiszteltetés hiánya

Az év kérdése – már csak volt - az interneten: "Biztosan nem figyeltem eléggé a híreket, ezért kérdezem: tudja valaki, hogy mikor lesz a miniszterelnöki vita, és melyik tv mikor közvetíti?" (Aszalós Sándortól loptam.)

http://tinyurl.com/qfv7mj4

Andrassew Iván

Tavasz

Ezzel a kicsi képpel befejezem a tavasz köszöntését, mert minek köszöntgetni, ha már itt van.
Ma Kis Buddhával lemerészkedtünk a Duna partjáig, hogy megfelelő erőfát keressünk. Nem találtunk, de helyette erre a virágzásra leltünk.
Bárhova kötözöm, keresnem kell egy fát, amit átölelve - vagy csak érintve - nagyon sok energiát kapok. Bár éppen tavaly ez megfordult, mert egy haldokló olajfűzet szinte minden nap átöleltem. Három hónapon át addig biztattam, amíg életre nem kelt.
Bárki mondhatja erre, hogy de hiszen én meg majdnem belehaltam!
Éppen fordítva: azért élek túl mindent, mert évek, inkább évtizedek óta mindig találok olyan erőtereket, amelyekből föltöltődhetek.
Néha persze valamit vissza kell adni abból, ami erőt ad nekünk.

Andrassew Iván

Az év kérdése az interneten: "Biztosan nem figyeltem eléggé a híreket, ezért kérdezem: tudja valaki, hogy mikor lesz a miniszterelnöki vita, és melyik tv mikor közvetíti? =-O" (Aszalós Sándortól loptam.)

Andrassew Iván: Indítsunk mozgalmat!
Mindaddig, amíg Orbán Viktor nem jelenti be, hogy mégis inkább szeretne miniszterelnök-jelölti vitát, addig nézegessük ezt. Sokminden, máig érvényes dolog derül ki belőle. Ne lájkoljátok, hanem osszátok meg! És kérjétek ezt minden ismerősötöktől. Nem lehet, hogy Európában előfordulhasson, hogy egy gyáva szájhős miatt csak nyilvános vita nélkül választhatunk.

Andrassew Iván

A megtiszteltetés hiánya
"A Gyurcsány-Orbán-vitára alighanem csak a túlvilágon lesz esély - hacsak nem úgy alakul, hogy a magyar shakespeare-i királydráma egyik szereplője a pokolba kerül, a másik a mennyekbe."

A megtiszteltetés hiánya

http://tinyurl.com/qj44cye

Andrassew Iván

Tegnap este a MÚOSZ-ban arról beszélgettünk, hogy mekkora a mi felelősségünk abban, ami a szélsőjobb előre tör és egyre ocsmányabb ez az ország. És persze: mi a teendő? Nem másoké, hanem a miénk.

Beszélgetés a Holokauszt 70. évfordulóján

http://www.youtube.com/watch?v=6VLdpXhkIWw&feature=share&list=UUcUFO2CkSB95-qEt6uq53Cg

Andrassew Iván

Ez jó: "A kutatókat is meglepte, hogy a Magyar nép gyökerei, nem a távoli múltba nyúlnak, hanem az államkasszába!"

Andrassew Iván

Mekkora buli! Hatalmas buborékfergeteg! Nem tudom, röstelljem-e, de gyerekkorom óta erre vágyom. Ha tudok, ott is leszek:

"Gyere és ünnepelj velünk március 21-én, pénteken, délután 16 órakor, a budapesti XII. Hegyvidék Központba, ahol a Hegyvidék Központ Gyógyszertár nyílik és a Bioderma fergeteges meglepetésének is részese lehetsz. Az első 200 résztvevőnek mi biztosítjuk a buborékfújót, mely az esemény után visszaváltható lesz egy 100 ml-es Sensibio H2O arc- és sminklemosóra...

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Tegnap voltam Dávidnál, aki ma reggel végre egy jó hírrel hívott. Mivel 776 közös ismerősünk van, ide jegyzem: "Bekerülök egy olyan szer kísérletébe, ami az eddig gyógyíthatatlannak számító kórt végleg elmulaszthatja, az immunrendszerem önidegrendszer-zabáló hóbortja miatti károkat pedig helyrehozhatja. Ha ez bejön, nem is tudom, belegondolni is hihetetlen... Kicsit meg is mümükéződött a szemem a lehetőségtől."
Szinte biztos, hogy ugyanolyan szerencsés lesz, mint amilyen én vagyok.

Andrassew Iván: Indítsunk mozgalmat!
Mindaddig, amíg Orbán Viktor nem jelenti be, hogy mégis inkább szeretne miniszterelnök-jelölti vitát, addig nézegessük ezt. Sokminden, máig érvényes dolog derül ki belőle. Ne lájkoljátok, hanem osszátok meg! És kérjétek ezt minden ismerősötöktől. Nem lehet, hogy Európában előfordulhasson, hogy egy gyáva szájhős miatt csak nyilvános vita nélkül választhatunk.

Miniszterelnökjelölti vita (2006) - Orbán & Gyurcsán vita

http://youtu.be/2AFIWG7wuE0

Andrassew Iván

Nézem szegény megzavarodott Matolcsy urat. Ki kell mondani: a testbeszéd enyhe idiotizmust tükröz. Talán eljött a pihenés ideje.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Orbán FIFA-elnök lesz?

"Merkelt nem kellett meggyőzni. Ha nem lenne tiszteletlenség, azt mondhatnánk, hogy vihogott örömében."

Orbán FIFA-elnök lesz?

Új trükköt vet be a Fidesz a kampányban. Megjegyzem: zseniális. Elkezdték annak híresztelését, miszerint megállapodás született az ellenzéki erők főparancsnokságán: Bajnai Gordon nem a parlamentbe megy képviselőnek, hanem az EU-ba.

http://tinyurl.com/q2zhvvv

Andrassew Iván

Ma a Mokkában Zuschlag János rendkívül szerencsétlen formájú, démonokkal küszködő embernek látszott. Egy pillanatig se hittem el neki, amit mondott. Szerintem a Fidesz megint magának ártott, amikor megvásárolta. Kasztingról már a portásokkal elküldetném, ha reklámembert keresnék a pártomnak, mások lejáratására.

Andrassew Iván

40 milliárd meg az apró. De hogyan jött ki a végére pont 6 forint?

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Pótdíj

Nem illik más nevével viccelődni, de nem is vicces: a barátom fölhívott Amerikából, hogy tudom-e, mit jelent magyarul Zuschlag neve.

http://tinyurl.com/ksmf8o7

Andrassew Iván

Ezek bizony már százszorszépek. Innen már legföljebb egy katasztrófavédelmi törzs - Orbán vezényletével persze - tudja visszafordítani a tavaszt. (Az előbb kimentem a dübörgésre: szép kis zivatar volt.)

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Érzek itt egy hangot a hátam szőrén.
Nézem a tévében, hogy mik vannak Izraelben.
Büdös bunkók.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

25 éves Hócipő-168 óra szülinapi buli a RAM-ban
(Sminkeléskor megimeskedtem azzal, hogy mi valójában a fejfény. Azelőtt az okozott gondot, hogy az arcomon hány négyzetcentit lehet bepúderezni. Most nem az.)

Huszonöt évesek lettek

Negyedszázad egy ember életében tulajdonképpen még csak a kezdetet jelenti. Huszonöt évesen egy fiatal tele van ambícióval, tervekkel, még meg akarja váltani a világot, mindent megélni, amit csak lehet. Kérdés, mi van akkor, ha egy lap, sőt nem is egy, hanem kettő, egyenként huszonöt éves, vagyis éppen ugyanannyi idős.

http://tinyurl.com/p727c8v

Andrassew Iván

A torkos csütörtökön benézek a La Miába. Nem csak a félár miatt.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Ha aljas lennék

Van itt egy fura jelenség, vagyis nem is egy, persze. A kormány és a Fidesz azzal jön, hogy ne csináljunk kampánycirkuszt az ukrajnai állapotokból, mert az méltatlan lenne. Közben a kormányhoz legközelebb álló erők olyasmit engednek meg maguknak, amit Torgyán óta nem tapasztaltunk. Ő volt az, aki a jugoszláv háború idején elkezdett a Vajdaság visszafoglalásáról hadoválni.

http://tinyurl.com/jwtxjpx

Andrassew Iván

Mindig mondom a lányoknak, hogy nem árt önvédelmet tanulni. Fantasztikus, hogy ez a lány mennyire fegyelmezett: csak a legfontosabb ütéseket és rúgásokat viszi be, semmi bosszú, semmi nevelési rugdosás.

A férfi, aki megpróbált kirabolni egy tini lányt

http://tinyurl.com/mmb6x9a

Andrassew Iván

Elég hitványkák még a virágok, de talán látszik, hogy ahogy hervadnak a hóvirágok, már nyílnak is az ibolyák. Ez a tavasz biztos jele. (Adjunk hálát, hogy túléltük a telet!)

Andrassew Iván

Az ember ember?

Gyurcsány Ferenc elsutyorogta egy zártkörű találkozón, hogy ha pártja bejut a parlamentbe, akkor kiáll olyan emberi jogokért, mint a melegeké. Ezt se a nyilvánosságnak szánta, de Hosszúfül megint ott volt. Csak jelzem: Gyurcsány eddig is kiállt: jómagam vonultam már vele együtt melegfelvonuláson.

http://tinyurl.com/pthmn26

Andrassew Iván

Eszméletlenül

A Jobbik sunyiban előz. Bizony öt százalékot hízott, mindjárt kidagad a fazékból. Elképesztően jól dolgozik. Mint a vírus, úgy fertőzi a népet. (Nincs nehéz dolga: a magyar gyerek a rasszizmust a bébitáppal szívja.)

http://tinyurl.com/mep68cl

Andrassew Iván

A múlt év nagy fölfedezése volt, hogy András öcsém gyűjteményében ráleltünk nagyapánk motoros képére. (Sose gondoltam, hogy valaha is motorozott.)

És ez akkor volt, amikor még a Danuviában dolgozott? Azt hiszem, az az ötvenes vagy a hatvanas években volt.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Kinek a vendége is volt pár napja Erdogan török miniszterelnök? Senkise szól a világ vezetőinek, hogy ma nincs a jövőre nézve baljósabb dolog, mint Orbán Viktorral találkozni?

Lemondásra szólították fel a miniszterelnököt

Lemondásra szólította fel a török ellenzék Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt. A Youtube portálján a napokban olyan telefonbeszélgetések jelentek meg, amely állítólag Recep Tayyip Erdogan és fia, Bilal december 17-én lezajlott eszmecseréjét tartalmazza. E napon tartóztatta le az ügyészség az AKP kormánypárt több tucatnyi illetékesét korrupció miatt.

http://tinyurl.com/k33qgbt

Andrassew Iván

Nem az a baj, hogy az ukrán elnöknek van (volt) palotácskája, hanem az, hogy ennyire ízléstelen. Viszont a bidére 10 pontot adok. Ja, és 10 pont a forradalmároknak, hogy csak lefényképezték, és nem gyújtották föl. Jó lesz az még valamire.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

A tegnapi napot gyakorlatilag ebben az állapotban, ilyen izével fejemen éltem túl. Megtudtam, milyen borzalmas életük volt a középkori lovagoknak. Fájdalmam nem volt, ha csak nem vesszük annak az elviselhetetlen unalmat, amit a különféle zseniális gépek alatt - vagyis a csöveikben - éreztem. Nem féltem, csak nagyon magányos voltam, viszont úgy néz ki, hogy - ami az agyamat illeti - ez volt az utolsó beavtkozás.
Nagyon jól bántak velem, de most legalább két napot alvással gondolok tölteni.

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Agyafúrt

http://tinyurl.com/q3392kp

Andrassew Iván

És akkor eljött az "egy hét múlva". Mindjárt indulok, hogy egy gammasugár erejével világosítsunk a daganatoknak, miszerint semmi keresnivalójuk a koponyámban. (140218)

http://tinyurl.com/kyr2wnr

Andrassew Iván

Egy hét múlva fontos esemény lesz az életemben: kiszedik a koponyámból azt a három kis pöttynyi maradék daganatocskát, ami a tízből a besugárzás után maradt. Életmentő orvosom szerint, aki legutóbb operált, ha ezen túl leszünk, akkor az agyam miatt akár száz évig is élhetek. Most egy hétig gyógyszereket szedek, amelyeknek állítólag altató hatásuk van, de megelőzik az agyi izgalom miatt esetleg keletkező epilepsziás rohamokat. Ez van. Úgy néz ki tehát, hogy a "betegség" agyra vonatkozó része hamarosan befejeződik.









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 77
Heti: 144
Havi: 2 721
Össz.: 367 884

Látogatottság növelés
Oldal: Andrassew Iván távoli naplója...
Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész! - © 2008 - 2021 - olvass-nezz-lass.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »