Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

Európa kapuja  (A Szárszón rendezett találkozó nyitó beszéde)

Ha az ember újrakezdi, amit tizenegy alkalom után tíz éve abbahagyott, annak oka van. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek. Méghozzá egy öt kilométeres kör epicentrumába. Tőlem balra Őszöd, mögöttem Kereki az első Horthy faszoborral, Kötcse a centrális erőtérrel, öt méterre pedig a Soli Deo Gloria, az 1943-as tanácskozás színhelye, kicsit megnőtt, amióta nem láttátok, Orbán másfél milliárdjából, most olykor fideszes kiképző bázis, Kubatov is itt mondta el híres beszédét, amit Eduardo Rózsa-Flores kutyája szivárogtatott ki. Máris van egy jó hírem, január óta Kötcse Szárszóhoz tartozik, már aki egy iratot akar beszerezni.

S akkor belecsapok a lecsóba, ami tegnapról maradt. Abban a reményben kezdem a vitát, hogy nem várjuk a franciát, mint Rákóczi, a törököt, mint Thököly, a poroszt, mint Klap ka, Európát, mint ma oly sokan, hanem nélküle sem kérünk a centrális erőtérből, ami az egypártrendszer finomabb kifejezése, helyébe a duálist javaslom, a szó fizikai, s nem az amerikai váltópárti értelmében, legyen végre ellenerő mindenhol, kultúrában, oktatásban, egészségügyben, az önkormányzatokban, a gazdaságot pedig hagyják békén. Majd a politológusok ízekre szednek, mint legutóbb, amikor egy kezdődő diktatúrát emlegettem, tudom, ez csak autokrácia, ám a többség arról azt hiszi, kerékcsere, vagy műszaki vizsga. Szerintem ha bármi megtehető, az már olyasmi, függetlenül attól, meg is teszik-e. Jó, legyen pici diktatúra, pöti diktatúra, nyimnózska diktatúra, illetve ne legyen. Brüsszel, Strasbourg, Velence nélkül se, lássák szerte a világon, hogy elutasítjuk. Elég volt Ferenc Józsefből, Horthyból, Kádárból, egy ilyen Orbánból, nincs jó király. Ne csináljanak birkát a népből, s bohócot az értelmiségéből. S ne kelet felé, elég volt abból 500 év.

Tegnap árvíz volt a fejemben. A Margit híd alatt négy trafikos húzott el. Hát maguk? Kajakozunk. Készülünk a felcsúti olimpiára. Trafikosok? Persze, ha egy kajakos irányíthat ötezer trafikot, akkor négy trafikos is irányíthat egy kajakot. Befordulok a Horthy Miklós zsinagógánál, ahol éppen egy kaftános, pajeszes ember kerget négy magyar gárdistát. Mit csinál? Keresztényeket üldözök. Ennyi! – kiáltotta mögötte Dézsi Zoltán, a Gyurcsány-film rendezője.

A Wass Albert sétányon egy ember hányta magára a földet. És ön? Temetek. Kicsodát? Magamat. De hiszen még él! Még élek, de nemsokára meghalok, és nem lesz, aki eltemessen. Szociális temetés, nem hallott még róla? Még mindig jobb, mint ha Bayer Zsolt ás be nyakig az orgoványi erdőben. Nem ravatalozna fel? Uram, azt hiszem, eltévesztette a sorrendet. Bocsánat, még sosem voltam halott.

A margitszigeti víztoronynál egy kisfiú sírdogált. Hát te ki vagy? Tarlós Pistike. És miért sírsz? Mert a zenélő kút nem zenél! És aláírtam Tormay Cécile-t! A Dunán egy dinnyehéj úszott csendesen, majd fennakadt egy szobron, amelynek csak a feje állt ki a vízből, mintha Attila lenne, vagy Károlyi? Áder János boldogan kiáltott fel: alkotmánybírót fogtam, á, ez túl pici, és visszadobta. A Parlamentben Kövér László nyomta a tizedik ragtapaszt Szanyi szájára, nagy igyekezetében nem is hallva, amint Gaudi-Nagy éppen kivont Auschwitzból. Összefogni, összefogni – kiáltotta az ellenzék. Öszszefogni, összefogni – kiáltotta Kövér a parlamenti őrségnek.

Ángyán József földet osztott a nincstelen Simicskának és Nyergesnek, akiket a Lázár testvérek hajtottak, Orbán Viktor az új óriáskeréken kiabálta: emelkedünk, emelkedünk! Látom a várat! Oda megyek lakni, ahol fejet kapni! És Áder? Megkapja Táncsics börtönét! Vitézy Dávidka pedig egy újabb villamost, a hozzá tartozó hatmilliós prémiummal. Papája az MTV-ből tolt ki egy csomó Deák Ferencet talicskán. Vitézy Zsófi? Brüsszelben nyomorog, még egy nyamvadt stadionja sincs!

A Wass Albert Bazilika előtt Prohászka Ottokár lovas szobrát avatta Deutsch Tamás, az MTK elnöke, Uz Bencének öltözve. Nyirő? Csak tartalék – kiáltotta. A túlsó sarkon két asszonyság, Gipsz Jakab és Hát Izsák kiáltozta, hogy Angela Merkel Orbán Viktor esernyőjét sem vihetné, majd ügyesen elkapták az érte dobott 25 milliót. Matolcsy György az utolsó aranyrudat paterolta ki a Nemzeti Bank ablakán Rogán kukájába, mégse szemeteljenek a kerületében. Lázár János 500 trafikost oktatott: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Illetve most már többet. Örültek neki, mert eddig oly szegények voltak, hogy a fele egy bajai lakásba volt bejelentve. Vigyáztam! – kiáltotta Selmeczi Gabriella egy targoncán robogva, amely tele volt magánnyugdíjakkal. A Velencei Bizottság? Elakadtak Gárdonynál!

Ekkor egy balta süvített felém, hát ez? Semmi, Szijjártó Péter tizenötszörös megbízott tárgyal az azeri küldöttség vezetőjével, Safarov úrral. A volt Tőzsdepalotába Zsiga Marcell költözött be, amit Budai Gyula sajátított ki a számára, miközben letartóztatott egy külföldi dinnyét. A sarkon Fekete György akadémikusokat fogdosott. Mellette Kerényi buzizott az Alaptörvény asztalánál, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett.

Ifjabb Hegedűs Lóránt temploma előtt egy csomó ember üldögélt. Hát ti? Mi vagyunk a 12 cigányok, épp egy botot faragunk, amelyre rávéssük, halál a magyarokra, mindenkire egy betű jut, és 44 évet fogunk érte kapni mint rasszista bűnszervezet. Nem megéri? De amit faragunk estére, eltűnik reggelre, így visszaesőként újra kell faragnunk. A West End alján megláttam magamat, hát te? Ebédelek, elvégre ez egy centrális evőtér. Csak tudod, én raccsolok. Ekkor felébredtem. Illetve elaludtam. Mert közben teljesen skizofrén lettem. Álmomban két Viktor voltam, és harcoltam egymással...


Farkasházy Tivadar„Magának még van ideje” – Farkasházy Tivadar válasza

Farkasházy Tivadar válasza Dósa Mariann Mi a baj a szárszói találkozóval? című írására. Nem tudom, ki adta a számba, hogy én a baloldali elitet akarom összehozni, az elit szót kifejezetten utálom, sosem használom, felettébb valószínűtlen, hogy mondtam. Azért árulja el, hol nyilatkoztam.

http://tinyurl.com/ovms8p6

Mi a baj a szárszói találkozóval?

Nem attól lesz egy értelmiségi baloldali, hogy a Népszabadságot olvassa. „A végtelenségig kizsigerelt, megalázott és megfélemlített közmunkásoktól és rokkantnyugdíjasoktól hogyan lehetne elvárni, hogy hangot adjanak politikai véleményüknek? De még ha bátorságuk van is hozzá, milyen csatornákon tehetnék ezt meg? Mert Szárszóra biztosan nem hívták el őket. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy ma Magyarországon az alacsony jövedelmű emberek nem írnak cikkeket a politikai lapokba, nem szólalnak fel politikai rendezvényeken, és nyilvánvalóan nem válik belőlük parlamenti politikus (ha esetleg helyi képviselőségig viszi valaki munkás háttérrel, annak öltözködése, beszédmódja előbb-utóbb biztosan köznevetség tárgya lesz). Mindehhez hiányzik az anyagi, kulturális, és főként a társadalmi-kapcsolati tőkéjük.

http://tinyurl.com/nbsxk8m

Sátor alatt fő az ellenzék

Megint Szárszó

Tízévnyi szünet után újra megszervezte Farkasházy Tivadar a szárszói találkozót, immár a tizenkettediket. 1994-ben a pletykák szerint a telek melletti kukoricásban köttetett meg az SZDSZ–MSZP-koalíció, a tábortűznél anno Fábry Sándor anekdotázott, s szóba állt egymással kormánypárti meg ellenzéki, balos és jobbos. Most, húsz év múltán az a hír, hogy az ellenzéki szereplőket sikerült egy sátorba terelni pár órára. Farkasházy nem titkolta célját: „Ha rátok dől a sátor, legalább összehoztam az ellenzéket.” De ki is hihette igazán, hogy elég egy jó szürkemarha-pörkölt, két bicikli meg egy jelvény, hogy egymás nyakába boruljanak? KRUG EMÍLIA riportja.

http://tinyurl.com/ph3yvle

Mi értelme volt Szárszónak?

Semmi. Pedig az, hogy az ellenzéki pártok politikusai és „értelmiségi holdudvara” találkozik és eszmecserét folytat, érdekes és hasznos lehetne. Nem így történt, és ennek a legfontosabb oka az volt, hogy nem erre lett kitalálva: nem tanácskozás volt ez, hanem Bajnai Gordon és Mesterházy Attila első közös kampányeseménye.

http://tinyurl.com/pp5bwkq

Szárszó és a hangtalan új baloldal

A hétvégi szárszói találkozón az azt szervező baloldali és liberális értelmiség bebizonyította, hogy hova való. A véleményszabadságért és a demokratikus fordulatért nem lehet úgy harcolni, hogy ha nem tetszik, amit rólunk írnak, akkor kitiltunk, vagy betiltunk. A kérdés az, hogy miért van még szárszói találkozó, és miért érdekes egyáltalán.

http://tinyurl.com/ozosr7x

Szárszói találkozó: kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/ml7epep

Szárszó 2013: mit képzelnek ezek az emberek magukról?

Tudósítóink terápiás módszerrel, regresszív hipnózisban próbálják feldolgozni a Szárszó-élményt.

http://tinyurl.com/nto9o5e

Képek: nem úszta meg Farkasházy dzsemborija az Orbán-fanokat

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg. Volt ellentüntetés is.

http://tinyurl.com/mhl9cjs

Szárszó-szindróma: a balliberális zsákutca

Ezek után, ha valaki felteszi a kérdést, miként vezethet három év kormányzás után is ennyivel a Fidesz, illetve miért van nagy esélye vinni a 2014-es választásokat is, elég lesz rá annyit mondani: Szárszó miatt. Pontosabban: mindazon jelenségek miatt, amik a maguk pompájában voltak jelen a balatonszárszói baloldali-liberális találkozón. Értelmiségi gőg, kisszerűség, képmutatás: Farkasházy Tivadar egy évtized kihagyás után megtartott házibulija tökéletes kvintesszenciáját nyújtotta annak, mi is volt annyira visszataszító a kilencvenes évek értelmiségi viszonyaiban.

http://tinyurl.com/qbbced9

Retyizsurnalizmus

Istenemre mondom, szeretem a vitriolt! Ha kell, tűzbe tenném a kezedet érte, Kedves Olvasóm. Minden reggel ide van készítve ni, a kávé mellé egy külön kupicában. Mire megjelenik a napi idézet poszt, már le is küldtem az első kortyot, a kedvencek böngészősávban ott figyel a napindítónak szánt 4-5 honlap (blog, tumblr) hogy meglegyen belőlük a betevő adagom.

http://tinyurl.com/jwuuyd3

Teddy nem volt mindig ilyen szemérmes Mimivel

Micsoda balhét csapott Farkasházy Tivadar, hogy az Index egy képaláírásban meg merte említeni a felesége, Mimi nevét! Két éve még nem volt ilyen érzékeny, sőt fantasztikus jelmezekben smárolt Mimivel egy reklámcikkben.

http://tinyurl.com/nuxr8au

Kormányváltásról és az összefogásról beszélt a baloldali elit Balatonszárszón
Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg Farkasházy Tivadar humoristánál.

http://tinyurl.com/mghbwq4

Baloldal = már a humoristák sem értik a humort

Egyszer volt, hol nem volt, itt vége fuss el véle. 

Mondtam már egy párszor, hogy néha úgy érzem meddő karakterpazarlás ezeknek bármit mondani. A hétvégén is összegyűltek a négyszázak, és a legérdekesebb ami történt, hogy az indexes újságírókat félidőben kivágták a francba. Jó, aki arra számított, hogy majd Teddy Leonidasnak öltözve hadba vezeti a négyszázakat, és hősiesen megverekszenek a nerhordával a kőröshegyi szorosban az nem ebben az országban él, de arra azért nem számítottunk igazán, hogy a humoristákkal bőven megtűzdelt társaság legnagyobb gondja a savanyújóskázás lesz. 

http://tinyurl.com/k98fywb

Ki a fene az a Pénzel Gordon?

Úgy látszik, a Békemenet több tagja is Szárszón nyaralt, mert – nagyon viccesen – apró tüntetés állt össze Farkasházy Tivadar kertje előtt, amint az a 444.hu fotóján is látható. Mindenesetre úgy tűnik, ezek a derék kormánypárti táblamutogatók – korukból ítélve, egykor minimum úttörők, de valószínűleg KISZ-tagok is – elsősorban Gyurcsányt és Bajnait okolják minden gondjukért. Ezek szerint, Mesterházyval semmi bajuk. Hát üsse kavics, nekem mindegy, ki a miniszterelnök, csak végre húzzon a kormányból a mostani brigád. Szóval, csak Orbán ne legyen – de persze semmi személyes, Viktor. Tudod, ilyen a politika.

http://tinyurl.com/k6xfghm

Találkozás Szárszón

Tegnap, száznyolc éves korában,  egy Brooklyn-i idősek otthonában, meghalt egy öregember.  Éppen a televíziót nézte, a kedvenc műsorát, a horgászok tíz percét. Egyszer ő is horgászott, vett egy botot magának, csalit is vásárolt a kikötőben, de egész nap nem fogott semmit. A horgászok tíz percében hatalmas halakat fogtak, még kardhalat is, meg cápát.  Minden órában volt "Horgászok tíz perce". Minden órában, az elmúlt harminc évben.

http://tinyurl.com/n5xr8gh

Gyilkos humor Szárszón

A Morbus hungaricus-t hamar elkapó magyar demokrácia még azért javában itt téblábolt közöttünk, amikor azok a derék emberek, akik a hétvégén összegyűltek a Humortalan Humorista (a bennfenteseknek Teddy) kertjében, már elkezdték ásni a sírt neki, az antibiotikumokat gondosan elpakolva még előle. Ástak. Korán kezdték. Sírásás közben néha koppant a szerszám, kifordult a földből egyik-másik régebbi áldozata a múltnak, úgymint szabadság, igazmondás, szolidaritás, közjó, igazságosság, ezeket a derék emberek félredobálták -- pontosan tudták, kik voltak ezek, talán a haláluk napját és körülményeit is vissza tudták volna idézni, hiszen öreg sírásók voltak --, és ástak tovább. "E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz a pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette."* Szép is ez.

http://tinyurl.com/mflw2co

Szárszó tanulsága

Ez a derék szürkeállomány nem érti, micsoda részük van a Fidesz kétharmadában és a Jobbik felívelésében. Nem értik Magyarországot.

http://tinyurl.com/khfz85d

Kormányváltásról álmodoztak Szárszón...

- és a baloldali összefogásról beszéltek 

 Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.    

http://tinyurl.com/lnzu4o8

Gyurcsánynak most kezd leesni, hogy neki tényleg soha többé nem osztanak ebben az országban lapot

Senkinek ne legyen szemernyi kétsége: Gyurcsány Ferenc, az utolsó, ma is aktív politikus, aki legyőzte Orbán Viktort, indulni fog a 2014-es választáson” – írta a Facebookon a Demokratikus Koalíció azok után, hogy a szárszói találkozón nem volt rá kiváncsi senki.

http://tinyurl.com/lzzzr7j

Szárszó: összefogás és kormányváltás

Mintegy négyszáz író, színész, politikus, elemző gyűlt össze Farkasházyéknál. Mesterházy szerint meglesz az összefogás.

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/keqtvnh

Szárszón álmodoztak a baloldal prominensei

Tíz év szünetet követően újra összecsődítette a baloldal fontosabb személyeit balatonszárszói villájába Farkasházy Tivadar. Az MTI beszámolója.

http://tinyurl.com/ljzgngf

Kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek Szárszón

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/n7qwgtr

Mindannyian Orbánék leváltását akarják

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/k9n87dg

szárszói találkozó: Így taposson a Bajnaiból és Mesterházyból álló tandem

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.

 http://tinyurl.com/lzs2g65

Szárszó 10 év után újra

Csipős paródiával - Farkasházy Tivadar előadásában - , Mérai Tiborral, Konrád Györggyel, Paul Lendvaival, Heller Ágnessel indult a szárszói eszmecsere a hagyományos, hatalmas sátorban. Aztán kőkemény politika, ami arról a "tandemről" szólt, amelyik győzelemre viszi a demokratikus oldalt és igazimkorzsakváltást hoz a2014-es választásokon.

http://tinyurl.com/lg7ec8z

Szárszói találkozó: kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg. Az előadók sorát nyitó Méray Tibor író József Attilát idézve azt mondta: „Én nem ilyennek képzeltem a rendet”. 

http://tinyurl.com/k4evl8u

Képek: nem úszta meg Farkasházy dzsemborija az Orbán-fanokat

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg. Volt ellentüntetés is.

http://tinyurl.com/mhl9cjs

Szárszónak is egy a vége: Bajnai vagy Mesterházy?

Tíz év elteltével a hétvégén újra találkozóra hívta balatonszárszói házának udvarára a baloldali és liberális értelmiség meghatározó figuráit Farkasházy Tivadar humorista. Az összejövetelen – bár eredetileg nyilván ennél szélesebb témakört kívántak megvitatni – a "Bajnaival vagy Mesterházyval?" kérdés hangzott el a legtöbbször.

http://tinyurl.com/kzboffp

Újra Szárszó: a csíkos inges Orbán nélkül

Tíz évig azért nem volt szárszói találkozó, mert ebből nyolc éven át a szocialisták és a liberálisok kormányoztak. Farkasházy Tivadar kertjében most újra összegyűlnek a gondolkodók.

http://tinyurl.com/n8c5rd8

Galéria: A szárszói osztálytalálkozó

Farkasházy Tivadar hívására a Balatonra kirándult a baloldal - leginkább az elmúlt húsz év politikusai. A jövőt képviselni igyekvő Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kapott is gyerekjátékot a házigazdától.

http://tinyurl.com/kl4dt27

Nem szűzlánynak való vidék: X-et kapott B és M Szárszón

Balatonszárszó | B és M betűjelű terepkerékpár, ez Farkasházy meglepetése Bajnainak és Mesterházynak – derül ki déltájt a szárszói sátor hűvösében; a tandembiciklis poént ugyanis már elsütötte 2001-ben a házigazda, aki egy nagy X-et is ad mellé a két potentátnak, ez utóbbiból, mármint x-ből nagyon sokra lenne szükségük szűk egy év múlva...

http://tinyurl.com/mtmot3v

Egy mikrofont kapott Mesterházy és Bajnai Szárszón

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról beszéltek a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar volt a házigazdája, beszédet mondott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is. Egy színpadon álltak, és egy mikrofont kaptak.

http://tinyurl.com/krl52to

Attila, milyen posztot akarsz Bajnai kormányában?

NT: Ha rangsorolni kellene, hogy jelenleg mi az a három helyszín, ahol a legtöbb kommunistát láthatjuk egyszerre, akkor azt mondanám, első az MSZP-kongresszus, második a Parlament és harmadik Farkasházy Tivadar balatonszárszói kertje. Engem a tíz év kihagyás után először megrendezett Szárszói találkozó híre és a meghívón szereplő nevek valami olyan izgalommal töltöttek el, hogy gyakorlatilag leblokkoltam és a szerkesztőségi levelőzőlistára is csak annyit tudtam írni: Kánaán!

http://tinyurl.com/lwdw9un

Index: Szárszó: galéria

http://tinyurl.com/klxhacg

Szárszói találkozó: előre ittak a medve bőrére

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/lm48jpt

''Bajnai-Mesterházy tandem kell'' - Konrád György

Elkezdődött a szárszói találkozó. 10 év után idén újra összegyűltek a demokratikus ellenzék jeles képviselői, támogatói a Balatonnál.

http://tinyurl.com/mcmf7yh

Tíz év után ismét

Szárszói találkozó: kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg.

http://tinyurl.com/ml7epep

Szárszói találkozó a hiányzó X-ről

A magát nehezen megadó kánikulában a kormány demokratikus ellenzékének színe-java a Balatont választotta a hétvégén.

http://tinyurl.com/lh9o77b

Elküldték az indexeseket Szárszóról

És akkor megvan a találkozó botránya is.

Német Tamás és Panyi Szabolcs már tegnap óta lent voltak, és írtak egy tudósítást, ami több szempontból is kiverte a biztosítékot a házigazdánál, de főleg azért, mert lefotózták a vécét “Teddy és Mimi vécéje” felirattal.

Farkasházy előbb a színpadon olvasott fel a cikkből, azzal a komenttel, hogy a stílus maga az ember.

http://tinyurl.com/ljqftmsú

Milyen igaza van Farkasházynak!!! "A stílus maga az ember"! Az ember??? A zember!!!:(((

Egy színpadon Bajnai és Mesterházy

10 év kihagyás után most szombaton és vasárnap újra megrendezésre került a Balatonszárszói találkozó Farkasházy Tivadar házának kertjében. Sok szempontból más ez, mint a régi találkozók. Az egyik, hogy attól függetlenül, hogy politikus-mentesnek lett meghirdetve az esemény, gyakorlatilag itt van mindenki, aki az ellenzékben miniszterelnök-jelölt lehet, és ebből most van legalább kettő. A másik, hogy az idei az első olyan találkozó, melyen nem vesz részt a kormány oldaláról senki. Sem egy politikus, sem a kormány szellemi holdudvarából egy művész, vagy bármilyen közéleti szereplő. Leszámítva a maffiabaloldalozó tüntetőket, de ők hamar leléptek.

Most szünet, de cikkünk folyamatosan frissül.

http://tinyurl.com/k3dyf93

SZÁRSZÓI TALÁLKOZÓK

1993-2013

http://tinyurl.com/l6ho2o2

Farkasházy Tivadar: újra Szárszó, de politikusok kíméljenek!

Balatonszárszó | Tíz év után idén újra lesz szárszói találkozó, megvan már az időpontja is, június 15-16-a – jelentette be Farkasházy Tivadar.

http://tinyurl.com/ml8fdgy

Kettő a magyar igazság – Szárszó, 2013

A modern magyar politikai kultúra a történelmet általában két célra szokta használni. Az egyik cél a hatalom igazolásáról szól. Ha a hatalomnak nincs vagy hiányos a legitimációja, akkor ezt a hiányt a történelmi igazolással pótolják. A Horthy-rendszer megalapozásánál a nemzet ezeréves történelmére hivatkoztak, s úgy vélték, hogy ők, és csak ők képesek és jogosultak beteljesíteni a Szent István-i állameszmét. 1948-ban a kommunisták a maguk erősen hiányos legitimációját azzal erősítették, hogy ők, és csak ők 1848 örökösei; éppen ezért ők, és csak ők képesek beteljesíteni a haladás híveinek álmát, álmait. (Gerő beszéde)

http://tinyurl.com/mzt74ks

Összállt a szóvicckoalíció Szárszón

Na jó, erre már én sem számítottam.

Farkasházy Tivadar két BMX-et ajándékozott a két pártelnöknek. Bajnai B feliratút, Mesterházy M-et kapott.

“De hiányzik az X”

- vetették közbe.

“Ó, az X-et elfelejtettem”

- válaszolta, majd elővette az X-et, és akkor a baloldal vezéreinek is leesett a poén.

“Na, ebből lesz sokra szükségünk”

- mondta Bajnai.

http://tinyurl.com/n5a7das

Úgy tűnik, semmit sem tanultak Balatonőszödből

A sátor mellett, ahol a beszédek zajlanak, a földön ez a diktafon látható és FOLYAMATOSAN RÖGZÍTI AZ ELHANGZOTTAKAT!

http://tinyurl.com/ll7rsny

Bajnai és Mesterházy egyszerre a színpadon

Mindenki tudta, hogy Farkasházy valami meglepetéssel készül. Ez pedig nem más, mint hogy egyszerre felhívta a színpadra a két ellenzéki vezetőt, majd sorsot kellett húzniuk, hogy ki beszél előbb. Mesterházy nyert, azt írta, hogy kezdjen Bajnai.

http://tinyurl.com/ljxtm4y

Mesterházy: A Fidesz ellen nem lehet szűzlányok módjára küzdeni

És akkor arról, hogy mi volt a szóvicc előtt.

Emlékezetes pillanatok Bajnai beszédéből:

Emlékezetes pillanatok Mesterházy beszédéből (aki ugye azért kérte magát ügyesen Bajnai után, mert sejtette, hogy az ő beszédét nem lesz nehéz felülmúlni)

http://tinyurl.com/n5ywmgt

Elemükben vannak a szárszóiak

Farkasházy Tivadar kisebb showjával kezdődött a tanácskozás, de a legnagyobb tapsot eddig Konrád György kapta, aki természetesen összefogást akar. Hasonlóan nagy sikere volt Heller Ágnes, aki azzal fejezte be beszédét, nem vagyunk trafikosok, nem akarunk trafikot, nem akarunk semmi, csak demokráciát.

http://tinyurl.com/kfvzzag

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 62
Heti: 445
Havi: 445
Össz.: 351 356

Látogatottság növelés
Oldal: "Szárszó 2013"
Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész! - © 2008 - 2021 - olvass-nezz-lass.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »